Helytörténet

Nyomtatás
Írta: Cserey Zoltán–József Álmos   
 

I. Ősi településnyomok

leletekA Kárpátkanyarral közrezárt Háromszéki medence a sepsi-, a kézdi- és orbaiszéki székelyek földje, ahol őseink egyes vélemények szerint az ezredforduló küszöbén telepedtek le.
A helység lakottságának emlékei már a csíszolt kőkorszaktól kezdődően fellelhetők, hiszen kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően alkalmas volt emberi település kialakulására. A város területén feltárt régészeti leletek tanúskodnak a történelmi korszakok és műveltségek jelenlétéről és folytonosságáról. Csiszolt kokori települést tártak fel az Eprestetőn, az Örkőn és a Gémváránál. Tehát ezek képezik a város legősibb települési emlékeit. Ugyanitt a bronz- és korai vaskor emlékei is fellelhetők. A folytonosságot követik a szkíta, dák, római, gepida, gót majd szláv települések emlékei.

II. Első említés

elso_emlitesA település elso ízben az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel Sankt Giorgio néven. Nevét első templomának védőszentjéről, Szent György lovagról kapta. Városi minőségében először Szepesi Bálint, a székelyek alispánja említi az 1461 október 22.-én kibocsátott oklevélben. Báthory István 1492 szeptember 23.-án keltezett levelében mint kiváltságos város, vagyis mint civitas szerepel. Szabadalmait és jogát a városi címhez II. Lajos király több alkalommal kiadott kiváltságlevelekkel biztosítja, , rendszeresíti és fejleszti. Ezt utána a nemzeti fejedelmek közül többen megerősítik és bővítik, sőt még az osztrák házból való uralkodók is helyben hagyják. A város vásárjogi szabadalmát Lajos király 1520-ban törvényesíti. Szabadalmainak ezen rendszeresítésénél régibb a város pecsétje.

III. A város címere

cimerA címert mai formájában I. Ferenc József király adományozta Bécsben 1897. június 27.én, városunk akkori polgármestere, Gödri Ferenc közbenjárására. A címer a következő: “Háromszögű kék pajzs, melynek alját hármas zöld halom foglalja el. A középső magasabb halomra egy köralakú medalion van elhelyezve, melynek mezeje arany, kerete pedig vörös. E keretben CHRISTUS SPES MEA fehér nagybetűs körirat foglal helyet. – A medalion közepén egy balra fordult, vállig látható szakállas, bajuszos, vállig érő hajú, páncélba öltözött, fodros spanyolgalléros férfi arcképe látható (a királyi oklevél szerint a város régi címere). A pajzs alsó felét egy ódon, barna színű, faragott kövekből épített ormostetejű várfal foglalja el, s ezen két oldalt egy-egy oromsorral koronázott bástya áll. Középen pedig – a középső zöld halmon állva, tehát a várfalat megszakítva – a sepsiszentgyörgyi ref. vártemplom tornyának hűséges képe van ábrázolva. – A két bástyán, valamint alattuk a várfalon egy-egy hosszú lőrés látható. – A templomtoronytól jobbra egy sugaras arany naparc, balra pedig egy ezüst sugarakkal övezett, telő félhold lebeg.” “A pajzsra helyezett, szembe fordított leveles koronás, nyílt sisak dísze: könyöklő páncélos jobbkar, kezével arany markolatú és keresztvasú, egyenes pallost tartva, melynek pengéje vörös szíven van átszúrva.”
“E címert városunk hallhatatlan emlékű polgármestere, Gödri Ferenc tervezte.

IV. Viszontagságok

Története során a város is osztozott Székelyföld viszontagságos napjaiban, tragikus eseményeiben. 1658-ban a tatárok dúlták a vidéket, mivel Rákóczi ellen büntetőhadjáratot indítottak. 1661-ben Ali Pasha vezetésével törökök törtek a városra, a vártemplomot ostrommal bevették.

Mária Terézia 1764-ben kiadott rendelete a székelyeket kötelező határőrségi szolgálatra kötelezte, a várost pedig a huszár határezred állomáshelyévé nevezte ki. A határvédelmi funkció terheket rótt a lakosságra, de pozitív hatásaként megjelentek az ezt biztosító intézmények, s beindulhatott a helység urbanizálódása.

V. 1848–49

agyuA város sok évszázados létének legdicsőségesebb korszaka az 1848-49-es szabadságharc idejére esik. 1848 november 16-án a székház dísztermében Gábor Áron bátor és határozott fellépésének köszönhetően kimondják Háromszék fegyveres önvédelmi harca megkezdésének szükségességét.
“Itt volt azon a világtörténelemben páratlanul álló jelenet, midőn ezen kis terület maroknyi népsége a szabadság szellemétől lelkesülten egy birodalom győztes hadseregének dobta oda a keztyüt, és itt gyült egybe 13 nappal később azon kis csapatja a hősöknek, mely ezen határozatot érvényre emelé s harangjaiból öntött ágyuival, önteremtett fegyverzettel és lőporral síkra szállt, és rendezett hadseregekkel szemben győzelmesen oltalmazta meg e szék területét minden ellenséges invasiotól.”

VI. Kereskedelem

piacterA XIX. század első negyedéig a város kereskedelme örmények kezében volt. Ezután kezdtek beszivárogni a zsidók, akik kereskedés mellett sör-, pálinka-, szappan-, és hamuzsírfőzéssel is foglalkoztak.
A XIX. század második felében kezdetét veszi városunkban a gyáripar térhódítása. 1879-ben megalakul az első székely szövőgyár, melynek legfontosabb termékei az asztalterítők, asztalkendők, derékaljak, székelyszoknyának valók, stb. A mindössze 20 munkást foglalkoztató üzem nem tudta kielégíteni a gyorsan terebélyesedo piac igényeit. A gyártelep korszerűsítése gyors ütemben haladt. 1907-ben központi légfűtéssel és villamos energiával működött. 200 szövőszék befogadására alkalmas nagyméretű szövőcsarnok építését kezdték meg.1914-ben az üzem 431 személyt foglalkoztatott, ezek sorait több mint félezer, a gyárnak bedolgozó háziiparos egészítette ki.
1899-ben létesült a város második nagyüzeme, a dohánygyár. Az új gyárépületek elkészültéig az ideiglenes szállásról a városi tanács gondoskodott. Így történt, hogy a gyár első otthona az akkor épülő kétemeletes bérpalota lett, (a mai polgármesteri hivatal) és működését több száz, főleg női munkaerővel kezdte el. Időközben a későbbi dohánygyár telkén megkezdődtek az építkezési munkálatok, melyek 1907-ben a főépülettel fejeződtek be.Még 1897-ben a városi képviselet elfogadta a villanyvilágítás bevezetésére vonatkozó határozatot, melynek eredményeként 1908-ban megindul az áramszolgáltatás Sepsiszentgyörgyön.
A Brassó-Kézdivásárhely vasútvonal kiépítésével 1891-ben Sepsiszentgyörgy is bekapcsolódik az országos vasúti közlekedésbe. Közművelődés terén első helyre kívánkozik a Székely Nemzeti Múzeum 1879 szeptember 15-1 megalapítása. Ez az intézmény ugyanis, mint a neve is mutatja, az egész székelység múltjának, népi kultúrájának a kutatását vállalta fel. Tudományos céljain kívül a népnevelésben, a közművelődés terén kifejtett tevékenysége is elismerést igényel.

VII. Kultúra

A kulturált szórakozást és művelődést szolgálta az 1854-ben alapított Olvasó Egylet, majd az 1855-ben létrehozott kaszinó. A jótékony szeretetszolgálat céljait tekintette elsőrendű feladatának az 1878ban megalakult nőegylet. Ugyanezt a hivatást töltötte be az 1889-ben létesített és 1897-ben önálló épülethez jutó szegények menedékháza. 1893-ban az impozáns épület elkészültével megnyílt az Árvafiú Szeretetház is.
1874-ben nyomdát alapítanak, 1882-ben immár a nagyobb és igényesebb Jókai nyomda kezdi el működését. 1874-ben a Brassóból Sepsiszentgyörgyre áttelepített Nemere című lap jelenik meg, ennek helyét 1883-ban a Székely Nemzet veszi át, 1906-tól pedig 1944-ig a város közönségét a Székely Nép tájékoztatta.
A város művelődési életének külön színfoltja a színjátszás története. Az úgynevezett Bálház, a Daczó család bérháza volt és az első épület, amely hajlékot adott a vándor színtársulatoknak 1851-ig. Jelentős eseménynek számított a város kultúrális életében az 1899-es év, amikor a városháza épületében elkészült Kolozsvár és Dés után Erdély harmadik állandó színházterme. A városban az első műkedvelő együttes 1865-ben alakult, állandó színtársulat pedig 1948-tól létezik.

VIII. Oktatás

Sepsiszentgyörgyön a XIX. század közepéig hiányzott egy felsobbfokú képesítést biztosító iskola. Ezt az űrt volt hivatott pótolni az 1859-ben alapított gimnázium. 1869-ben tervbevették az állandó iskolaépület létrehozását. A közadakozás mellett a szükséges tőke legnagyobb részét gróf Mikó Imre 60000 forintos adománya jelentette. Az intézmény a mecénás iránti tiszteletből a Székely Mikó Kollégium nevet kapta. 1893 szeptember 10-én avatták fel a főgimnázium épületét, és a tanév végén megtartották az első érettségi vizsgát. 1892-ben 50 növendékkel megkezdi működését Erdély egyetlen óvónőképző intézete, mely később Állami Tanítónőképzővé alakult. 1910-re elkészült a Wellenreiter sörgyár telkén (a mai Mihai Viteazul Líceum) a képző impozáns épülete.