Kedvezmények magyar diákoknak

Nyomtatás
2018. május 23. szerda, 08:23
Írta: Farkas Réka   
Kategória: Közélet
 

Új honlappal, megújuló arculattal és nagy tervekkel jelentkezik a Székelyföldi diákigazolvány csapata. Az ötéves kezdeményezés szeretne még több diákhoz eljutni, és igyekszik bővíteni partnerei körét is.

Lőrincz István Zoltán, Zsigmond József és Mandel Szabolcs. A szerző felvételeA SicCard Románia legnagyobb területi lefedettségű diákigazolványa, az egyetlen háromnyelvű kártya, és az egyetlen, amely nemcsak egyetemistáknak, de kisebb diákoknak is szól. Hatéves kortól igényelhető, 14 év alatt szülői beleegyezéssel, azután igen egyszerűen, akár online is, egyenrangú az európai diákigazolványokkal, mindenütt elfogadják, ahol azokat. Jelenleg 3718 aktív felhasználójuk van, eddig két évig volt érvényes, mostantól igazodnak az EU-szabványhoz, és egy év után meg kell hosszabbítani – minderről Zsigmond József, a SicCard kitalálója, elindítója számolt be.

A közeljövőben partnerségre lépnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) A kártyájával, így kölcsönösen élhetnek a kedvezményekkel a tulajdonosok, ezek alól csak a kolozsvári utazási kedvezmény kivétel. A marosvásárhelyi magyar egyetemisták a SicCardot használják, de a székelyföldi diákok 70 százaléka Kolozsváron folytatja tanulmányait, így a partnerséggel megkönnyítenék a váltást is, csak az egyetemi adatokat kell csatolni, hogy valaki Székelyföldi diákigazolványról A kártyára váltson. Ugyanakkor ők, ha hazajönnek vakációzni, hétvégére, itthon is élhetnek a kedvezményekkel – magyarázta Zsigmond József.

A kolozsvári magyar diákigazolvány négy éve létezik, tíz hónapos munkára volt szükség, hogy elindíthassák, és akkor ez volt az egyetlen ingyenes diákkártya, amellyel elérhető volt a városon belüli utazási kedvezmény. A kezdeti 3000–3500-ról mára 6000 fölé emelkedett a kedvezményezettek száma, és nemcsak utazásra használható, éttermek, szépségszalonok, fitnesztermek nyújtanak árengedményeket az A kártya tulajdonosainak – mondta el Lőrincz István Zoltán, a KMDSZ elnöke. Bíznak benne, a mostani társulással tovább bővítik az igénylők körét, és könnyebbé válik a hozzáférés is.

A székelyföldi csapat kommunikációs szakembere, Mandel Szabolcs új honlapjukat mutatta be (diakigazolvany.ro), amelyről hamarosan elérhető lesz a kolozsvári igazolvány internetes oldala is (akartya.ro). Partnereik sorát is bővítenék, cégek jelentkezését várják.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)