Lassan megy az útjavítás

Nyomtatás
2018. május 18. péntek, 08:39
Írta: Demeter J. Ildikó   
Kategória: Közélet
 

Mindjárt eltelt fél év, már az áprilisi nyáron is túl vagyunk, de még igen keveset haladtak az útjavításokkal, felújításokkal Sepsiszentgyörgyön – állítja a helyi tanács két néppárti képviselője, Bálint József és Kolcza István.

Dolgoznak a László Ferenc utcában. Albert Levente felvételeElmondták: a város idei költségvetését azzal a feltétellel szavazták meg, hogy az általuk javasolt beruházások is benne legyenek. Ezeket figyelik is, de egy­előre vajmi kevés előrelépést tapasztaltak.

A József Attila utca végére például 50 ezer lejt irányoztak elő, de még semmi sem mozdult, az Orgona utcai parkolóba ugyan tettek hideg aszfaltot két hónappal ezelőtt, de az nem sokat ért, eső után katasztrofálisan néz ki.

Pár hete nagy örömmel látták, amikor az állomási katonaszobor lábánál a járdaszegélyt kövezték, ám az aszfaltozásról a jelek szerint megfeledkeztek; egyedül a László Ferenc utcában látni folyamatos munkálkodást. Ennél természetesen jóval több utca szerepel a költségvetésben, de ebben a tempóban egy-két év alatt 500 méteres szakaszokat lehet csak korszerűsíteni. A néppártiak szerint jó lenne végre egy nagyobb beruházásnak nekifogni.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)