Leállították a vágást, jövő héten döntenek az erdő sorsáról

Nyomtatás
2018. április 13. péntek, 08:25
Írta: Farcádi Botond   
Kategória: Közélet
 

Alig két nap alatt közel 500 aláírást gyűjtöttek össze a szemerjai erdőrészen zajló kivágásokat ellenzők, az eljárás elleni tiltakozásukat csütörtökön iktatták a városházán – jelentette be sajtótájékoztatóján Nagy Gábor Levente, a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke. Ugyanakkor közölte: egyelőre leállították a vágást, az erdőrész sorsáról jövő héten döntenek.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, a szemerjai lakosokat aggodalommal töltötte el a nemrég kezdődött fakitermelés, a helyi tanács tulajdonában levő, a volt libacsárda fölötti erdőrészen. Szívükhöz is nőtt az erdő, de annak védelmi szerepe is fontos, a széltől, az esetleges árvizektől védi a térséget. A helyszínen pedig azt tapasztalták, hogy meglehetősen durva a beavatkozás, tarvágást is végez a kivitelező cég. Felháborodásukat Nagy Gábor Levente tolmácsolta sajtótájékoztatón, Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok lapunk érdeklődésére azt mondta: üzemterv szerinti beavatkozásról, egészségügyi vágásról van szó.

A helyszíni tapasztalatok nyomán azonban az aggodalom nem szűnt, így vasárnap és hétfőn aláírásokat gyűjtöttek az erdő védelmében. Ezeket korában szerették volna iktatni a városházán, de ígéretet kaptak arra, hogy a polgármester a helyszínen tájékozódik, és ott egyeztetnek. Szerdán ez meg is történt, ellátogattak a szóban forgó területre, ahol – Nagy Gábor Levente szerint – a városvezető is meggyőződhetett arról, hogy fiatal, 30-40 éves fákat is vágnak, miközben a korhadtakat ott hagyják. Az aggodalmak nyomán a városvezetés úgy döntött, egyelőre leállítják a munkálatot, jövő héten pedig a beavatkozást ellenző civilek képviselői az erdőt birtokoló polgármesteri hivatal képviselőinek jelenlétében találkoznak a kitermelést végző magánerdészet vezetőivel – akkor hoznak majd végleges döntést az erdőrészen zajló munkálat további sorsáról. Nagy Gábor Levente abban bízik, sikerül majd elérniük a kitermelés leállítását annál is inkább, hogy az ott zajló munkálatnak anyagi haszna amúgy sem nagyon van.

A tegnapi sajtótájékoztatón részt vett Csákány László, a Szemerja Görgő Közbirtokosság vezetője is, aki szakmai szemmel szólt hozzá a sokakat foglalkoztató kérdéshez. Mint mondta, nagyon visszás a helyzet, hiszen szigorúan szakmai szemmel nézve és a törvényesség betartását szem előtt tartva a tanács rá van kényszerítve a kitermelésre. Ha például a város most meg is teheti, hogy lemond a kitermelésről, egy közbirtokosság már aligha tehetné meg ezt.

Hosszú távon is érvényes megoldást éppen ezért csak a jogszabályok módosítása hozhatna és egy olyan szemléletváltás, amely az erdőben nem csak az értékesíthető fát látja az egyetlen haszonnak – miként az nálunk van Romániában –, hanem figyelembe veszik az erdő más funkcióit, más természetű hasznát is. Azt például, hogy egy hektár erdő anyagi értékénél pontosan kétszer nagyobb az egészségügyi értéke. Egy 50 éves fa például egyetlen vegetációs ciklusban – tavasztól őszig – egy kamionnyi oxigént termel, 4500 liter vizet tisztít meg – sorolta. Az erdők védelmi szerepéről a romániai jogszabályokban egy szó sem esik, pedig az is nagyon fontos. A közbeszerzési törvénykezés visszásságai miatt nagyon gyakori, hogy az üzemtervek elkészítését a helyi viszonyokat nem ismerő idegen cégek végzik, amelyek ezt a szempontot nem veszik figyelembe – sorolta a szakember, szemléletváltást sürgetve. Másutt, Európában már nem ritka, hogy a fák jogait is törvénybe foglalják, mi még ott tartunk, hogy a fától nem látjuk az erdőt – összegzett.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)