Elégedetlen a szakszervezet

Nyomtatás
2018. március 02. péntek, 08:33
Írta: Fekete Réka   
Kategória: Közélet
 

Március 1-jétől csak az oktató személyzet bére nőtt 20 százalékkal, a tanfelügyelők, igazgatók, a kisegítő és nem didaktikai személyzet fizetését nem növelték – tájékoztatott Nagy Gábor, a Tanügyiek Szabad Szakszervezete háromszéki elnöke. A bizalmi szerint a pedagógusok fizetése továbbra is a bérrács alján helyezkedik el, most sem kapták meg azt a besorolást, amiért kezdetektől harcolnak.

Nagy Gábor elmondta, diszkriminatívnak tartja, hogy a tanügyi alkalmazottak közül csak a pedagógusok bérét növelték, holott az iskolákban és óvodákban nagyon fontos feladatokat lát el a személyzet többi része is. Azzal is elégedetlen, hogy az egyetem előtti oktatásban a legmagasabb pedagógusi alapfizetés csak a 2,67-es szorzót éri el a 12-es bérskálán, holott ennek kellene lennie a kiindulópontnak és az 5,5-ös szorzóig kellene terjednie.

A munkaügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy nőnek a tanári bérek az egyetem előtti és a felsőfokú oktatásban, amelynek mértéke megfelel a tavalyi 153-as bértörvényben meghatározott 20 százalékkal. Ennek értelmében az iskolai oktatásban a nyugdíjkorhatárhoz közeli egyes fokozatú tanár alapfizetése megközelíti a hatezer lejt, a kezdő tanár bruttója pedig 3680 lej, a tanítók és óvodapedagógusok esetében – ugyanebben a két kategóriában – 4736, illetve 3197 lej az alapfizetés. Az alapfizetés végzettségtől és szolgálati időtől függ, a végső bruttó bér ezenkívül tartalmazhat 10 százalékos osztályfőnöki pótlékot, 20 százalékig terjedő elszigeteltségi pótlékot, 25 százalékos érdemfokozatot.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)