Gyors döntések a megyeházán

Nyomtatás
2017. október 03. kedd, 07:48
Írta: Nagy D. István   
Kategória: Közélet
 

Kovászna Megye Tanácsának legutóbbi soros ülésén a képviselő-testület egyebek mellett a Flow2 nemzetközi mozgásszínház fesztivál támogatásáról, kisebb költségvetés-módosításról, valamint a kisiskolásoknak szóló tej-kifli program bővítéséről döntött. Emellett tudomásul vették, befejezték a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván és Aldobolyon keresztül a Brassói megyehatárral összekötő út korszerűsítését.

Befejezték a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalvával összekötő út korszerűsítésétElsőként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal kötendő – a nemzetközi mozgásszínház fesztivál támogatását célzó – partnerségi szerződés kapcsán szavaztak a megyei testület tagjai. A november 27.–december 1. között Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő fesztivál az M Stúdió mozgásszínház fennállásának tízéves évfordulóját is jelzi. A pénteki döntés értelmében a megyei önkormányzat – ahogyan az már más hasonló megmozdulások esetében is történt – anyagilag járul hozzá a szervezéshez, 25 ezer lej támogatást folyósít a színháznak.

A képviselő-testület ugyanakkor elfogadta azoknak az összegeknek a saját és az alárendelt intézmények költségvetésébe történő beépítését, amelyeket a kormány legutóbbi állami büdzsékiegészítésekor hagytak jóvá a megye számára. Tamás Sándor elnök megemlítette: ez volt az első év, hogy a kormány csak szociális célokra hagyott jóvá összegeket, az önkormányzatok nem részesültek a működésüket segítő támogatásban. Háromszékre összesen 2,3 millió lej jutott. A gyermekjogvédelmi és szociális igazgatóságnak szánt összegeken kívül egy tétel a tej-kifli program kibővítését szolgálja (862 ezer lej). A program bővítése kapcsán egyébként külön szavaztak a tanácstagok. A határozat értelmében a kisiskolásoknak eddig járó tej és kifli mellé gyümölcsöket és zöldségeket is biztosítanak. Tamás Sándor elmondta: a döntést azért most hozzák meg, mivel úgy tűnik, „az oktatási minisztérium elfelejtette, hogy mikor kezdődik a tanév, és mind a kormányhatározatot, mind az alkalmazási útmutatót megkésve léptették hatályba. A mostani határozatot még követi a közbeszerzési eljárás a gyümölcsök és zöldségek biztosítására, ami azt jelenti, a tanév első félévében kizárt, hogy a diákok bármit is lássanak belőle”.

Az említettek mellett a képviselők rábólintottak még több kivételes buszjárat engedélyezésére, valamint a 121A megyei út Gidófalvát Angyalossal összekötő szakasza használati jogának időszakosan a község önkormányzatához való átruházására. Erre szennyvízhálózat-építés miatt van szükség. Vita és hozzászólás nélkül fogadták el továbbá a megyei önkormányzatnak a Vadon Egyesületből való kilépéséről és alapító tagságának megszüntetéséről szóló határozattervezetet.

Az ülés zárásaként Tamás Sándor beszámolt a 112-es megyei út munkálatainak lezárásáról. A több csúszást megért korszerűsítés nyomán a 8,4 kilométeres szakasz teljesen megújult, a költségek pedig meghaladták a 7,2 millió lejt. Az elnök azt is megemlítette: a Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti szakasz közbeszerzése immáron 22 hónapja tart, és nem zárult le, így az október 9-én az első hulladékszállítmányt fogadó lécfalvi integrált hulladékgazdálkodási telepre egyelőre földúton kell eljutni.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)