A mese földjén Kisbaconban

Nyomtatás
2017. október 02. hétfő, 07:39
Írta: Hecser László   
Kategória: Közélet
 

A 158 esztendeje született Benedek Eleket és vele együtt a népmesét ünnepelték szombaton Kisbaconban. A háromszáznál is több, Erdővidék minden sarkából érkezett gyermek élményként élte meg az együtt töltött órákat, lelkesen vettek részt a szervezést felvállaló Bodvaj Egyesület által előkészített „megmérettetésekben”.

A szerző felvételeA hagyományhoz híven a Mari-lak udvarán Szabó Réka, Elek apó dédunokája köszöntötte Meseország elkötelezett híveit, a gyermekeket. Felelevenítette a nagy mesemondó életpályájának néhány meghatározó fejezetét, kiemelte hazaszeretetét – akkor tért haza, amikor más elmenni készült –, és követendő példának mondta erkölcsi tartását, mely szerint mindig a gyengék, védtelenek pártján kell állni, mert az erősek oldalán harcolni nem jelenthet virtust.

Benedek Márta, a Bodvaj Egyesület vezetője üdvözölte a gyermekeket, s arra kérte őket, higgyenek a mesék igaz­ságában, és cimborálására, mókázásra bátorított.

Mielőtt játékba, mesebarangolásba fogtak volna, megkóstolhatták Elek apó almáját, majd a gyermekhad a temetőbe vonult, ahol az ősz legszebb virágaival borította be Benedek Elek és az őt a sírig követő felesége, Fischer Mária utolsó nyughelyét.

A volt paplak udvarán Veres Kriszta mesét mondott az aranytojást tojó tyúkról, Benkő Évával és a Folker együttessel éneket és táncot tanultak, népi játékokat játszottak, a tájháznál megfestették a mesében szereplő tyúkot és szépen csillogó tojásait, majd rajzfilmet néztek. Az iskolánál kincset kerestek, a bálba készülő tanácstalan királylánynak ötletet adtak, mit öltsön magára, mivel cicomázza ki magát – vegyen fel bársonyruhát, tegyen fátylat, láncokat és fülbevalót válogattak számára, s arra bátorították, fejére tegyen tiarát –, de akár Toldi Miklóssal is megismerkedhettek. Az elbeszélő költemény felelevenítése nem feltétlenül „vágott témába”, de népmesei elemekben nem szűkölködik, amúgy meg Arany János-emlékév van, miért hagynák ki? – gondolták igencsak helyesen a szervezők.

A jól végzett munka jutalma a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház interaktív vásári bábjátéka, a Vándor Miska volt: a kultúrház kicsinek bizonyult, s habár a csillárról nem lógtak, de a székek mindegyikét megosztva kellett használniuk a gyermekeknek. A játékban elfáradt és megéhezett gyermekek megpihenve és a falu önkéntesei áldozatos munkájának köszönhetően teli hassal mehettek haza.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)