Körtánc (bemutató az M Stúdióban)

Nyomtatás
2014. május 22. csütörtök, 08:19
Kategória: Közélet
 

A fiatalokat szólítja meg az M Stúdió új, Körtánc című előadása, szeretnék, hogy erőteljesebben nyissanak a sepsiszentgyörgyi mozgásszínház irányába. Zakariás Zalán rendező közönségorientáltabb témát választott, az új produkció „szerelem és testiség merész kavalkádja”, a darab az élj a mának életfelfogást jeleníti meg, az ugyanis főként az ifjabb korosztályra jellemző. A bemutatót május 23-án, pénteken 19 órától tartják a sepsiszentgyörgyi új stúdióban.

Barabás Zsolt felvételeArthur Schnitzler Körtánc című darabja Zakariás Zalán számára kedves szöveg, az egyetem utáni első, amelyet már mentor nélkül, kolozsvári vizsgaelőadásként rendezett – magyarázta, és hozzátette, Nagy Eszter ugyanazt a szerepet játszotta az akkori előadásban, mint most. A téma elsősorban diákokat, egyetemistákat érint, ugyanis egy olyan életfilozófiát helyez középpontba, melynek lényege az élj a mának, „amikor egy pillanatért fejest ugrunk az ismeretlenbe, olyan testi viszonyokról van szó, amelyek a vágy bűvöletében történnek meg”, hangsúlyozta a rendező. A hirtelen jött szerelmi mámort azonban csalódás követi, „a beteljesült pillanat ürességet hagy maga után, amelyben eltévelyedik a lélek” – áll az előadás ismertetőjében.

A darabot Schnitzler 1896–1897-ben írta, de csak 1912-ben mutathatták be Berlinben, ám a premier után le is vették műsorról, botránydarabként értékelték. Ma inkább nagyon dinamikus, színes képi világgal rendelkező, energikus előadás, amelyben a szöveg és a mozgás egyaránt jelen van, az előadás egy állandó körforgás, egy hajsza, melynek páros jelentei mögött nagyon szép csapatmunka húzódik, miközben az nagyon igénybe veszi a színészeket is – vélekedett Zakariás Zalán. A mozgásetűdök sajátos koncepciót jelentenek, számos víziószerű kép látható, azokat mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, fontos a kör-motívum. Azért is választotta ezt a darabot, mert nagyon szeretné, hogy a fiatalok nyissanak az M Stúdió felé, hiszen a társulat az utóbbi évben nagyot fejlődött, beérett a csapat – hangsúlyozta.

Forrás: Háromszék Napilap (www.3szek.ro)