Negyedszázad az ifjúság nevelésében (25 éves a 040-es Szent György cserkészcsapat)

Nyomtatás
2016. április 26. kedd, 08:10
Írta: Józsa Zsuzsanna   
Kategória: Szent György Napok 2016
 

A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia 040-es Szent György cserkészcsapata 25 éves születésnapját ünnepelte szombaton a Romániai Magyar Cserkészszövetség háromszéki körzetének cserkészeivel együtt...

Albert Levente felvételeA cserkészinduló elénekelése közben felhúzták a csapatzászlót, amely ezentúl a Szent István-emlékmű mögött lobog majd. A mellette álló faragott kopjafán a csapat egykori és jelenlegi tagjainak névsora, a 25 éves emlékplakett Karácsony Csaba parancsnokhelyettes odafigyelésének és törődésének köszönhető, aki szülőként és vezetőként már tizenhárom éve segíti munkájával a csapatot. Ft. Szabó Lajos kanonok-plébános, a csapat létrehozója és parancsnoka köszöntötte a kézdivásárhelyi, brassói, helybeli és máshonnan érkező cserkészeket. Ismertette a csapat történetét, amely a változás utáni időkben alakult, és a bibliai negyvenes számot kapta. Története, akár a folyóé: hol hömpölyögve, áradva, hol meg szűkösebben, összehúzódva haladt. Ezt a csapatot a jó Isten akarta – hangsúlyozta Lajos atya –, mert ennyi éven át megtartotta. Számadása szerint az évek folyamán több mint 1500 fiatal ismerte meg a tíz törvé­nyen alapuló cserkészetet. Megköszönte a sok jóakaratú ember segítségét, aki hozzájárult valamilyen formában a csapat fennmaradásához, az évente megszervezett nyári táborokhoz.

A rendezvény a templomban a cserkészministránsok és Simon Balázs kántor liturgikus szolgálatával, ünnepi szentmisével folytatódott. Szabó Lajos cserkészparancsnok a szentmise prédikációjában három követendő eszményt állított a fiatalok elé. A Kaszap István-emlékév kapcsán (száz éve született) kiemelte a magyarországi jezsuita novícius és cserkész életpéldáját, aki mind­össze 19 éven át, de hűségesen végezte, amire Isten meghívta: akaraterejével kiemelkedő teljesítményre volt képes mint tornászbajnok, és amikor eljött az idő, a szenvedést, a betegséget is vállalni tudta. Másodikként Szent Adalbert példáját mutatta fel: az ő hittérítő munkájának köszönhető Szent István megkeresztelkedése, harmadikként pedig a város védőszentje, Szent György bátorságát, sárkányölő vitézségét, hűségét és hitéből fakadó vértanúságát emelte ki. A szentmise után két kiscserkész és tizenhárom cserkész tett ünnepélyes fogadalmat az Isten, haza és embertárs szolgálatára. A születésnapi ünnepség közös ebéddel ért véget a plébánián. A Simon József által a 040-es számú Szent György cserkészcsapatról készített kisfilm megnézhető a Duna Televízió Élő egyház rovatában.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)