Szilágyi Zsolt arcélei (Pro Urbe díj) (Szent György Napok)

Nyomtatás
2016. április 26. kedd, 07:58
Írta: Ferencz Csaba   
Kategória: Szent György Napok 2016
 

Nehéz dolga van annak, aki Szilágyi Zsolt előadóművészi, karnagyi, tanári, írói érdemeit sommás laudációba kívánja sűríteni. Ezért nem is vállalkozhatok pályafutásának mindent kimerítő számbavételére, csupán rendkívüli sokoldalúságának arcéleit vázolhatom fel...

Albert Levente felvételeHiszen olyan művészt és fáradhatatlan szervezőt köszönthetünk, ismerhetjük el érdemeit, aki országos, sőt, európai karrierépítés helyett a kulturális értelemben is perifériának tartott kisvárosban alkotva lett a színvonalas, a világraszóló művészi megvalósítások kovácsa. Az azóta térségi vagy éppen európai kulturális fővárosi ambíciókkal is kacérkodó város most a legmagasabb elismeréssel köszöni meg ezt a bátorságot.

Igen, bátorságot, mert a hetvenes évek elején nemcsak ígéretes énekesi karrier horizontját homályosította el a döntés, hogy Szilágyi Zsolt Sepsiszentgyörgyöt választotta életpályája kiindulópontjául, hanem a kor is, amelyben a művészi, tehát az egyedi értékek megteremtése, felmutatá­sa a Kínából importált kulturális forradalom egységesítő, jellegtelenítő, értéktelenítő présébe került. Ebben a légkörben edződött – ahogy Szilágyi Domokos halhatatlan versében mondja: „szép a harc, szép ez az emberi lét, / üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem tüzét” – európai színpadokon is számontartott magánénekessé, karnaggyá, szervezővé, tanárrá, a szó legnemesebb és eredeti értelmében elöljáróvá. Ráadásul olyan „terepen” is nagyot tudott alkotni, a kar­éneklésben, amit a hetvenes-nyolcvanas években végképp a nép legszeretettebb fiának dicsőítő szolgálólányává akartak lefokozni.

De Szilágyi Zsolt mindig és mindenkoron tudta, mi az igazi érték, a művész küldetése, s ha kötött is kompromisszumot, az soha nem lépte át lelkiismerete küszöbét.

Mindezt az erőt és bátorságot bizonyára már gyermekkorában magába szívta, hiszen világra csodálkozó ifjúként a huszadik század talán legnagyobb erdélyi személyisége, Márton Áron püspök mellett eszmélődhetett. Génjeiben hordozott adottsága, tehetsége így olyan szellemi és erkölcsi batyut kapott ajándékul, amelyből soha nem fogy ki az „elemózsia”. Így válhatott az előadó-művészet valóságos intézményévé, a vidék mindmáig leghíresebb kamarakórusa, a Vox Humana lelkévé, a felnövekvő nemzedékek zenei mentorává, miközben a preklasszikus, klasszikus, romantikus és modern zenei dalestek, a vokál-szimfonikus művek egész sorával örvendezteti meg itthoni, de egész európai hallgatóságát. Közvetetten pedig az egész zenei élet kovászává válik (nem véletlen, hogy az ezer főre eső kórusok számát tekintve Háromszék világelső lehetne, ha lenne ilyen statisztika). Nyitottsága, közvetlensége, sajátos humora pedig (egyik csavaros mondását egyre többször vagyok kénytelen idézni: „vannak még bajok, de az eredmények elkeserítőek”) annak az emberi és művészi nagyságnak a megnyilvánulásai, amely csak a legkiválóbbak sajátja. Hogy csak egyetlen példát említsek: soha egyetlen felkérést nem utasított vissza, hogy templomban énekelhessen. És amit talán kevesebben tudnak: szenvedélyes kottagyűjtő is, Guinness-rekordba illő, hogy több száz Ave Maria-feldolgozást gyűjtött össze és énekelt pályafutása alatt.

A magas hőfokon égő művészi pályát hirtelen jött betegség törte meg. Szilágyi Zsolt hatása azonban – közvetlenül vagy közvetetten – itt él minden művészetet, zenét szerető szívben. Köszönjük, hogy – hallgatóként, énekesként, tanítványként, barátként, sepsiszentgyörgyiként, háromszékiként, de talán mindenki nevében, aki ismer – társaid lehettünk.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)