Írásról és női témákról (Szent György Napok)

Nyomtatás
2016. április 19. kedd, 07:46
Írta: Nagy B. Sándor   
Kategória: Szent György Napok 2016
 

„Irodalmi feladat például az, hogy miként lehet elmesélni egy embert, egy sorsot, egyáltalán mi az, hogy sors, és ki alakítja” – mondta Kiss Noémi az idei, 25. Szent György Napok kultúrhetének első irodalmi eseményén vasárnap délután a megyei könyvtár Gábor Áron Termében. Az Irodalmi Akadémia sorozat részeként szervezett, Kiss Noémit bemutató közönségtalálkozó felolvasással kezdődött, utána pedig a budapesti Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János kritikus beszélgetett a szerzővel.

Szegő János és Kiss NoémiKiss Noémi elmondta, írás szempontjából nincs különbség számára esszé és regény, fikció és valóság között, és bár az irodalmi életben többször méltatták őszinteségét, végső soron csupán játék a szavakkal, a nyelvvel, amit íróként művel. A tavaly megjelent Sovány angyalok című regénye arról szól, hogyan éli meg egy nő, hogy nem lehet gyereke, de mint megtudhattuk, Kiss Noéminek kettő is van, akik annyira inspirálják, hogy a gyermeknevelési időszakban négy könyve jelent meg. Mivel korábbi kötete, az Ikeranya is női témát, a szülés-születés folyamatát járja körül, egyesek feminista írónak tartják, de ő tiltakozik a címke ellen, sőt, bevallása szerint még „írósága sem egyértelmű számára”, akkor sem, ha 2003 óta megjelenő, több nyelvre lefordított műveiből „majdnem meg tud élni”.

Szegő János kérdései nyomán életének és írói munkásságának sok fontos részletéről mesélt még az írónő, többek között arról, hogy gyermekkorában komoly úszókarrier elé nézett, váltóban a vízben például Egerszegi Krisztinával, nagyon sokat utazott nyugatra és keletre egyaránt, fontos volt számára a Kádár-korszak, hőseit mindig több oldalról próbálja megközelíteni, írást tanított különböző egyetemeken, de úgy gondolja: egy írónak szuverénnek kell lennie, egy regénynek pedig mindig többet kell mutatnia, mint amit tanítani lehet. Kiss Noémi kedvenc szerzői közé tartozik Nádas Péter, Szabó Magda, Forgács Zsuzsa, szerinte a nagy klasszikusok – Jókai, Móricz, de akár Németh László és Kosztolányi is – eléggé sematikusan ábrázolják a nőt. Korábban blogot írt, ma inkább a Facebookon aktív.

Háromszék Napilap (www.3szek.ro)