Bejelentkezés



Időjárás

Szavazás

Értékelje a sugásfürdői sípályát!

Üzenőfal

Legújabb üzenet: 1 éve, 7 hónapja
  • Ceglédi Csaba:
    Eltelt 9 nap de senkitől válasz nem érkezett.Mi itt Magyarhonban kicsit pörgősebbek vagyunk.Kösz
  • Ceglédi Csaba:
    Valami miatt a telefonszámok nem mennek át.0040267313649,0040267325679,
  • Ceglédi Csaba:
    A telefonszámok még egyszer:0040267313649,0040267325679,a kislányukat Babának szólítottuk,ma kb.27 éves.Nevem Ceglédi Csaba 7400.Kaposvár Tallián Gy. u.50.0036209477519.email:cegcsaba@gmail.com segítségüket köszönöm !
  • Ceglédi Csaba:
    családot.A telefonszámuk a régi így nem kapcsolható.A telefonszámok a következők:0040267313649,0040267325679,a Posta biztos tudja,hogy ezen számok mire változtak.A hölgy neve Costa Teréz a férje román,Doru-nak szólítottuk a kisleányt Bab
  • Ceglédi Csaba:
    Tisztelt Városlakók!A segítségüket kérném egy személy ill. a családja felkutatásában.Kb. 15 éve felejthetetlen napokat töltöttünk a városukhoz közeli Sugasfürdő erdészházában.Pár éve hiába próbálom felkutatni az akkori ismerős

Csak regisztrált felhasználók küldhetnek üzenetet

A nap képe

A nap képe
Kezdőlap » Hírek » Közélet

A kommandói ­ősrengetegben (Búcsú Magyari Lajostól)

Olvasóink értékelése: / 0
Értékelés:
2015. június 05. péntek, 09:16
Kategória: Közélet
 

Szerda éjszaka álmomban megjelent Magyari Lajos. Kommandói háza előtt állott a reggeli verőfényben, indulunk gombászni? – kérdezte, és hamarosan ott kóboroltunk a kommandói ősrengetegben, mint az elmúlt évtizedekben annyiszor.

Noha mindketten szerettük a gombát különféle módokon elkészítve, ezekben a végeérhetetlen csatangolásokban mégsem csak a gomba volt a lényeges. A gomba, azt hiszem, csak ürügy volt, inkább a szabadság mámorító érzése nyűgözött le. Néhány órára, volt, amikor egy fél napra az isten háta mögötti erdőségben úgy érezhettük, kiszakadunk a világból és átlépünk egy másikba. Ez persze illúzió volt, de olyan, amiért mindég érdemes volt újra meg újra elindulni.

Álmomban többet nem beszélt, konokul, leszegett fejjel, a földet, a bokrok alját figyelve – tűnnek-e fel a sárga rókagombák, a fehér keserűgombák, a medvegombák barna kalapjai, a méltóságteljes drapp őzlábak – ment elöl, én utána. Álmomban tudtam, hogy már nem él, meg akartam kérdezni tőle, hova került, hol van most, van-e túlvilág, ha igen, milyen, de nem mertem megszólalni, s egy vágottasban hirtelen tűnt el, egy rókagombacsoport sárgállott nem messze, ezeket már nem szedhette össze, valakik, az égi hatalmak siettek, nem adták meg az utolsó utáni lehetőséget.

Felriadtam és rám dőltek az évek, amelyek labirintusában együtt is, külön is annyit kerengtünk. Volt idő, amikor együtt. Azokban az években, 1968-tól, a Megyei Tükör megalakulásától a hetvenes évek elejéig mintha nem is aludtunk volna. Csapatoslag kószáltunk, Czegő Zoltán hasonlatát idelopva, mint a vadkutyák. Akkor el sem tudtuk képzelni, milyen lehet az út az alkonyatban, hittük, halhatatlanok vagyunk, nekünk minden sikerülhet. Ezek voltak a Tükör hősi évei, de hamar vége lett ennek is, a reklámmegyében, ahol éltünk, nagyon hamar kialakultak a fölé- és alárendeltségi viszonyok. A lapot szétverték, más szóval „átalakították”, erről Gálfalvi Györgynek egy interjúban arra a kérdésre, hogy „tettél-e olyasmit életedben, amit utólag megbántál?”, azt válaszolta: „Igen. Hagytam én is, mint a többiek, hogy felbomoljon a szerkesztőség.” Kérdés, tehetett volna-e valamit?

Ennek a megválaszolása túlnő ezen a fehérzsebkendő-lobogtatáson, ismételten az égi hatalmak szeszélyeiig jutunk: ha még adnak Neki néhány napot, megérhette volna összegyűjtött verseinek megjelenését, az Út az alkonyatban után 21 évig nem jelent meg új verseskönyve. Hogy miért nem, az szintén a megválaszolandó nagy kérdések közé tartozik, amelyek kikerülhetetlenek. A versírás létformája volt, noha a fordulat után évekre átment a politikába, és utána egyre jobban visszahúzódott, köré zárult a magány, elindult az úton az alkonyatban. Egyik versében, búcsúzzunk ezzel Tőle (mindezt hamarosan bővebben is megírom, nem térve ki a Magyari Lajos költői, közírói és politikusi pályájának hajtűkanyarjaiban gomolygó kérdések elől), igen, esik a Kárpátokban: „Esik Kommandón. / Övig lucsokban, ködben a táj. / Azt hozza, amit vinni kéne, / ami fojtogat, ami fáj.” – kezdi és így fejezi be: „Pedig már egyszer / egy igazi zápor kéne. / lelket is átmosó zivatar. / Jőnie kéne, jönni fog? / Nem jön. Nem. Már nem akar.”

Ha van túlvilág, s most halhatatlan lelke fényként lebeg körülöttünk, felteheti a kérdést: Miért éppen ezzel a versével búcsúzom Tőle? Talán, mert hiszem, egyszer eljő az a zivatar. De azt is mondhatnám, életünkben mindég is szerepet játszottak a véletlenek, amelyek lehet, nem is véletlenek voltak. Nyugodj békében, Lajos, most már verseidben élsz tovább, ha akarod, ha nem, ha van másvilág, ha nincs. És barátaid, ellenségeid emlékezetében. De ők is mulandók, verseid java viszont megmarad. Ebbe már nem kavarhatnak bele az égi hatalmak, a földiekről nem is beszélve.

Forrás: Háromszék Napilap (www.3szek.ro)


 

Hozzászólások
  • Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást!
 

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Eseménynaptár

Hamarosan

Nincs esemény

Önök írták

Szennyes-teregetés 2013. december 05. csütörtök, 15:45
Írta: hon hunor

Megbotránkozva olvastam minap a Háromszékben Kádár Gyula polgártársam álláspontját városi tanácsunk ama bölcs határozatával kapcsolatosan, mely szerint városunk területén tilos lett a nyilvános ruhaszárítás.

Bővebben » Olvasói hírek »

Önök küldték

mi négyen
mi négyen
Küldő: adri
Az önök képgalériája »

Sepsi-piac

Legfrissebb hirdetések
Médiapartnerek:
Háromszék
preload preload preload preload